A visszaélések között verések, brutális letartóztatások, a jogi képviselet megtagadása, elszigetelt fogva tartás, sőt fogyatékossággal élő emberek mozgósítása is szerepelnek.
Magyarországon fel fog lépni egy ír zenekar, amely korábban terrorszervezeteket éltetett, zászlajukat lobogtatta, a zsidó állam eltörlésére szólított fel, politikusok megölését szorgalmazta.
És azóta hogy eltelt 5 év, és mi minden változott . . .
Ez alatt az öt év alatt szembeköpte pártjának üzenetét, elárulva a rá szavazókat / szimpatizánsait - és közvetve valamennyi állampolgárt, akik egy jobb ellenzékre várnak. Azóta belesimult a Gyurcsány-féle ellenzékbe, összeállva azokkal, akik ellen jött létre a pártja. Ő már nem elnök, és gyakorlatilag a pártja is "történelem".
Hát ennyit a sikerekről.